Sólyom Ági

Beszámoló az első erőforrás-estről a Hurrá hétfőben

Többen kérdeztétek, milyen volt, hogy sikerült a tegnapi este. Megírom nektek röviden a friss élményeimet róla. Hát először is, mint talán olvastátok, betegség miatt majdnem lemondtuk az egész programot. De nem akartam rögtön egy meghiúsult rendezvénnyel kezdeni, kell a sikerélmény a lendülethez, ugye… Szóval gondoltam egyet, és felhívtam egy régi kedves ismerősömet, Amey Beát, aki …

Beszámoló az első erőforrás-estről a Hurrá hétfőben Read More »

Gordon-tréning szülőknek a Hurrá hétfőben!

Lelkes szülők szervezésének köszönhetően október két hétvégéjén Solymáron ismerkedhettek a világhírű Gordon-módszerrel. A nemzetközi jogoltalom alatt álló tanfolyam a nyílt, tiszta kommunikációra tanít, mely az igények tudatosítására és kielégítésére, az érzelmek felvállalására, önmagunk és egymás tiszteletére épít. Thomas Gordon amerikai pszichológus könyvsorozatában az emberi érintkezés minden területét feldolgozta: írt a tanároknak, a szülőknek, a vezetőknek …

Gordon-tréning szülőknek a Hurrá hétfőben! Read More »

Erőforrásaink felkutatása: ingyenes előadás

Október 15-én, csütörtökön este nagy-nagy szeretettel várunk benneteket a Hurrá hétfőbe, egy töltekezős programra! Ha szeretnétek felkészülni a közelgő télre, hogy ne merüljetek ki idő előtt, akkor ezen az estén ehhez kaphattok útravalóul néhány gondolatot Amey Beától. Bea egy igazi vagány, belevaló nő, tapasztalt és gyakorlott vezető, aki túl van egy karrierváltáson, és most másoknak …

Erőforrásaink felkutatása: ingyenes előadás Read More »

Te hogy vagy angolul?

A kutatások azt mutatják, hogy nyelvhasználatunk döntően befolyásolja, milyen képet alakítanak ki rólunk kollégáink, főnökünk vagy éppen ügyfelünk. Ha úgy érzed, hogy ráférne az angolodra egy kis csiszolgatás, akkor van megoldásunk a számodra! Mostantól KENÉZ ATTILA, az Üzletikommunikáció.hu trénere és cégvezetője áll rendelkezésetekre a Hurrá hétfőben. Üzleti angolt tanít, de messze van attól, hogy tanárbácsinak nevezzük, …

Te hogy vagy angolul? Read More »

AKCIÓ: apa és anya dolgozik

Beteg a gyerek? És a szülővel ki törődik? Hát a Hurrá hétfő! Ez most különösen nehéz időszak minden kisgyermekesnek, különösen annak, aki – gyerek ide vagy oda – még dolgozni is szeretne. (Hidd el, tudom: ez a negyedik megkezdett szeptemberi hét, és nálam már a második, amin az óvodásom beteget jelentett.) Együttérzésből született eheti akciónk: …

AKCIÓ: apa és anya dolgozik Read More »

Elindultak a jógaórák a Hurrá hétfőben!

Ha szeretnél megnyugvást, egyensúlyt, mozgást és egy csöppnyi megállást a hétköznapi rohanásban, akkor nálunk ezt is megtalálod. Megteheted, hogy este jössz, amikor már letetted a munkát, és majdnem vége a napnak, de van olyan hétköznap, amikor munkaidőben tarthatsz egy órás szünetet, mert házhoz jön a jógaóra. Aki végtelen bájjal és határozott céltudatossággal vezet be a …

Elindultak a jógaórák a Hurrá hétfőben! Read More »

közösségi iroda

Idén jobban csinálom!

Az idén elhatároztuk, hogy nem szállunk be ugyanabba a mókuskerékbe, most sokkal jobban fogjuk csinálni, mint eddig, nem kapkodunk annyit, nem rohanunk annyira, beosztjuk az időnket, és szánunk időt a kikapcsolódásra is.

Szeptembertől egy kis tuning anyáknak a Hurrá hétfőben!

Tegye fel a kezét, aki anya. És most az, akinek vannak harcai a mindennapokban. Most pedig az, akinek simán ment a három hónap összezárva a gyerekekkel… Mi lesz velünk ősszel??? Szeptemberben nemcsak a Hurrá hétfő! indul, hanem az iskola és az óvoda is, de vajon meddig tart az oktatás? Hogyan fogjuk bírni a kihívásokat, amik …

Szeptembertől egy kis tuning anyáknak a Hurrá hétfőben! Read More »

Jönni akarok dolgozni, mi a teendőm?

Szeptember 1-jétől kezdve az ajtónk nyitva áll előtted. Ha az irodai részen szeretnéd használatba venni az egyik asztalt, csak gyere ide reggel, regisztrálj, és már kezdhetsz is dolgozni, az első napod ugyanis ingyenes nálunk! Hétfőtől péntekig 8 és 17 óra között vagyunk nyitva. Ha tetszik a hely, visszavárunk. Ha csak alkalmanként térnél be, napijegyet válthatsz, …

Jönni akarok dolgozni, mi a teendőm? Read More »