Pénteken majdnem teltház volt a közösségi irodában. Szerencsére mindig van, aki reggel széles vigyorral az arcán lép be az ajtón, és kedvet csinál a többieknek – ha a napsütés vagy a csokor tulipán nem tenné meg már eleve a dolgát. De aznap reggel még a nap is szépen mosolygott, így aztán megbeszéltük, hogy 10-kor tartunk egy “cigiszünetet” az udvaron. Igaz, nem cigarettázik egyikünk sem, de ez nem lehet akadály, viszünk ki teát, sárgarépát, és napozunk…
Nos, mire a tízhez ért az óramutató, a nap elbújt, így eléggé megfogyatkoztak az indokaink a szünetre: se cigi, se nap, de azért már akkor is kimentünk a teraszra “kapcsolatot építeni”. Nahát, ez már olyan, mint egy igazi munkahely – kiáltott fel Dóra, és nekem megörült a szívem, mert ez a kép lebegett már mióta lelki szemeim előtt: az ismeretlenekből ismerősök lesznek, az elmélyült munka óráit váltják a laza és vidám percek, amit együtt töltünk. Nem otthon vagyunk, de mégis barátok közé jövünk. És ki tudja, akár még új dolgok, új ötletek is születhetnek…
A szél nem kímélt, és a nap nem akart újra előbújni, ezért épp hogy tíz percig tartott az első nagy, ismerkedős cigiszünetünk. De sebaj, lesz még nap, meg répa és tea. Ha jöttök, lesztek ti is!